• slideshow_4.jpeg
  • slideshow_5.jpeg

A Bács-Kiskun Megyei ,,Platán” Integrált Szociális Intézmény 2022. május 27-én tartotta fennállásának 70. évfordulója alakalmából rendezett ünnepségét.


A rendezvényt Dr. Tóth Mária, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Bács-Kiskun Megyei Kirendeltségének igazgatója nyitotta meg, majd Goller László telephelyvezető és Keresztes Éva fejlesztőpedagógus osztotta meg gondolatait a vendégekkel.

A kastély történelmébe visszanyúlva több mint 100 évre tekintettünk vissza és ezen belül az intézmény 70 éves múltjába. 
A krónikák szerint 1950. december 21-én kezdte meg működését az államosított Radwány kastély falai között az akkor még időseket ellátó szociális otthon. Az intézmény 70 éve foglalkozik hátrányos helyzetű emberek ellátásával, bár profilja többször változott.
A több mint 100 éves kastély történet és az intézmény 7 évtizedes múltjának emlékére emlékszoba került kialakításra, ami régi fotókkal, berendezési tárgyakkal, kiadványokkal mutatta be vendégeink számára a kastély és az intézmény múltját. 
Verssel és zenés produkcióval köszöntöttük az otthon legrégebben itt élő lakóját, valamint legrégebben itt dolgozó kollégáját.

Csokor átadása A résztvevők Köszöntés

70 esztendő több mint egy emberöltő. Nem sokan vannak ma közöttünk, akik már éltek akkor, amikor intézményünk megnyitotta kapuit. 
Kastélykorabeli vásári forgataggal virág – cukorka - alma árus fogadta kedves vendégeinket, korhű jelmezekben.

Az otthon megnyitását rikkancs adta tudomásukra a Tiszaugi Hírmondóval.

Rikkancsok Rikkancsok

A lakók és kollégák által előadott vidám életkép jelenet visszarepített bennünket a múltba, abba az időbe, amikor intézményünk története elkezdődött. 

Műsor Produkció közben

Marilyn Monroe és Elvis Presley tánccsoport előadása

Az életkép alapját a kastély 1950-es évekbeli mindennapjai adták, viszont a kor emberének vágyait megjelenítve kitekintettünk a nagyvilágba. 
Ezért amerikai taxival érkezett két ,,sztárvendégünk” Elvis Presley, és Marilyn Monroe tánccsoportjával.

Marilyn Monroe és Elvis Presley taxival érkezett A búcsúzás pillanatai

A búcsúzáskor kézzel készített ajándékokkal kedveskedtünk minden megjelent vendégünknek.

Kézzel készített ajándékok Kézzel készített ajándékok
 Az ünnepség keretében került felavatásra az új utcatábla, mely a kastély volt tulajdonosának, Radwány Károlynak nevét viseli.

A Radwány család leszármazottjai

A Radwány család leszármazottjai

Emléktábla Közös fotó a családdal

Köszönet a Radwány családnak Ajándékok

Intézményünk fennállásának 70. évfordulója alkalmából szerettünk volna a Radwány családnak köszönetet mondani, és tiszteletünket kifejezni azért, hogy a korábbi családi birtokuk ma 124 fő sérült ember számára biztosít otthont.

Bódi Zoltánné
Lakóotthon vezető

Weboldalunkon sütiket használunk

A bacsplatan.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.